Rólunk
Készítettünk egy rövid összeállítást arról, hogy miként találkoztunk és hogyan jutottunk el oda, ahol most tartunk. Reméljük tetszeni fog Nektek, hiszen egyes emlékek nem csak Alexandrával közös emlékek, hanem Veletek is.
I. BME TTK Science Camp
2016. június 10-én ismerkedtünk meg, a BME TTK első Science Camp rendezvényén.
Szasza Gólyatábora
Amikor Alexandra az egyetemre jött, Bence nagyon szívesen fogadta őt a 2017. augusztus 9-én kezdődő gólyatáborban. A mellékelt képen látható Bence legrosszabb formája, azóta már jócskán kitesizte magát.
Egy váratlan prágai utazás
2019. február első hétvégéjén meglátogattuk (váratlanul közösen) Prágát.
Elsőnek a jégen
2019. feburár 7-én elsőként vettük be a Városligeti Műjégpálya jegét. A kép elkészülése után 2 másodperccel Bence nyomott egy hátast.
Első közös sörpongok
2019 április 11-e óta sokszor játszottunk együtt ebben a különösen népszerű olimpia számban.
Első közös képünk
2019. június 16-án mentünk el egy UNICEF-es koncertre a Budapest Parkba. Hivatalosan 2019. május 27-én mondtuk ki, hogy együttvagyunk.
Első közös belföldi kirándulás
Éppen megmásztuk 2019. június 29-én Drégely várát, amikor készült egy olyan kép, mintha Bence Szaszát festené vagy rajzolná le éppen.
Első közös fesztivál
2019-ben elmentünk EFOTT-ra egy egész hétre.
Első közös Szarvas
2019. július 28-án Alexandra bemutatásra került otthon.
Jó ez a póló
Talán 2019. augusztus 6-án lehetett az, hogy Bence először járt Szasza szüleinél Pécsen?
Első közös biciklitúra, mondjuk több se volt
2019. augusztus közepén kerültük meg a Balatont biciklivel.
Első közös wellnesshétvége
2019. november 9-én voltunk Noszvajon, ahol már a tökünk kivolt, hogy a gyerekek ugráltak a medencébe.
Első közös síelés
Kreischberget látogattuk meg a határzár előtt 2020. március 9-én.
Első Karácsony Gyömrőn
Bár mindig ismételgeti Bence, hogy ő tősgyökeres gyömrői, nem biztos hogy ez így van, hiszen 2020-ban ünnepeltük először együtt Gyömrőn a Karácsonyt.
Az első veteményes kertünk
2021 tavaszán döntöttünk úgy, hogy belevágunk a közösségi kertbe, amelyet azóta is minden évben csinálunk.
David Attenborough és lelkes segítője
2021. július 18. David (néhányan csak Benceként ismerik) bemutatta Csepel szépségeit Alexandrának.
Végre nyertünk a tombolán
2021. szeptember 17-én voltunk az első saját diplomaosztónkon.
Első repülés
2021. szeptember 23-án repültünk először mindketten.
Első közös külföldi utazás
2021. szeptember 23-án ellátogattunk Bence kedvenc országába, Olaszországba.
Bence ❤️ Pizza
Első közös lagzi
2021. október 9-én mentünk Reni és Kristóf esküvőjére.
Bence meglepetésszülinapja
2022. április 14-én Szasza elvitte "wellnesezni" Bencét. Amiből aztán egy váratlan meglepetésszülinap lett.
Az autó
2022. szeptember 26-án végre autótulajdonosok lettünk. Bár hivatalosan csak Alexandra, és ő ezt szereti mindig ki is emelni.
The end of the second phase
2022. szeptember végén voltunk megint közösen diplomaosztón.
Síelés Szlovákiában
2023. február végén Alexandra sikeresen vette a Lestyan Síiskola óráit és felkerült a Katica csoportból a Teknős csoportba. A folytatás azóta is várat magára.
Szicíila
2023 júliusában csináltunk egy körutazást Szicíliában, ami azóta is Bence kedvenc utazása volt.
Az Etna
Szicíliában rengeteg egyéb látványosság mellett tettünk egy túrát az Etnán is, ami nem sokkal előttünk ki is tört.
Párizs
2023 szeptemberében megcsodáltuk Párizst, ahol mindent is meg akartunk nézni. Ez volt Alexandra kedvenc utazása.
Róma
2023. október legvégén elutaztunk Rómába.
Az igen
2023. október 22-én Alexandra igent mondott Rómában.